Milyen furcsa, hogy ha úgy érzem, hogy nem a megfelelő
elismerésben részesülök, akkor vérszemet kapok, és kapálozom
utána, miközben, ha igazából átgondolom, baromira nem fontos már.
Van egy történet, ami megfontolandó, ezzel szoktam bíztatni magam.
Az öreg bácsi fiának eltörik a lába. Az egész falu összefut, hogy
micsoda szerencsétlenség történt hiszen így nem tud segíteni
a mezőgazdaságban. A bácsi erre csak azt mondja, hogy - azt
majd meglátjuk, hogy ez szerencsétlenség-e vagy szerencse.
Másnap katonák jönnek a faluba, és fiatal férfiakat toboroznak
a háborúba. Az öreg bácsi fiát azért nem viszik el, mert
törött a lába. A falubeliek mind azt mondják, hogy micsoda
szerencse, hogy eltört a fiának a lába. A bácsi erre
csak azt mondja, hogy - azt majd meglátjuk,
hogy ez szerencsétlenség-e vagy szerencse....
Szóval röviden összefoglalva, ami történik velünk, és
szőrnyűségnek éljük meg, arról később kiderülhet,
hogy tulajdonképpen szerencse volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése