Megtettem.
Végig hallgattam élőben azt, amit bár már eddig
is tudtam mégis muszáj volt az ő szájából hallanom.
Iszonyú fájdalom. Leírhatatlan. De már tudom, hogy
nem döltek le megint a téglák, hogy újra keljen
építenem mindent, csak megáll az építkezés, kicsit megpihen,
amíg a habarcs újra összeáll, hogy folytatni lehessen.
Most nagyon rossz, és jelenleg úgy érzem ez már
nem is lesz jobb, azért bízom abban, hogy túl lehet élni,
el lehet mulasztani.
Folyton hallom a hangját, mint egy visszhangot a fejemben,
ahogy közli velem a híreket. A legszívesebben kitépném a fejemből
hogy örökre elfelejtsem.
Ami jelenleg maradt? Hát az a cigi, és a barátok.
De ez szerencse, mert nélkülük nem élném túl.
Egyszer majd biztos tudok örülni az ő boldogságának is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése