Milyen szép a hóhullásban a réten sétálni a kutyával, aki egy büdős
szavamra sem hallgat, fél órára elveszítem, nem látom hol van,
majd frászt kapok. Majd remegő lábakkal elindulok az úton visszafelé,
amikor egyszercsak meghallom a lábak dobogását, a zihálást, meg-
fordulok és ott áll. Az örömtől sírva a méregtől vörös arccal megyünk
haza. A táj homályba merül, ki tudja, hullott-e a hó, ki tudja hideg volt-e
csak az én kis fehér pontomat kerestem rémülten a távolba.
Milyen szép a hóhullásban a réten sétálni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése